Hírek

1 millió forinttal támogatja a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Alapítványát a Marnevall Zrt.

A lélek egészsége is fontos – 1 millió forinttal támogatja a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Alapítványát a Marnevall Zrt.

A Marnevall Zrt. ismét tanúbizonyságot tett társadalmi felelősségvállalásáról: a cég 1 millió forintos célzott támogatást nyújtott a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika Alapítvány számára.

A támogatás „A lelki betegek egészségéért, a lelki egészség védelméért” alapítványon keresztül jut el az intézményhez, segítve a terápiás programok megvalósulását.

A vállalat szerint a mentális egészség kérdése mára közös társadalmi üggyé vált. Liszenkó Gergely, a Marnevall Zrt. vezérigazgatója úgy fogalmazott: „A bennünket körülvevő világ egyre összetettebb, és az elmúlt évek válságai mindenkit megviselnek – akkor is, ha a magánélet egyébként rendben van.” Ez a felismerés indította el a gondolatot, hogy nemcsak beszélni kell a lelki egészség fontosságáról, hanem konkrét tettekkel is ki kell állni mellette.

Az adományozás mögött világos üzenet áll: a psziché betegségei éppúgy figyelmet és támogatást érdemelnek, mint a testi bajok. „A testi tünetekkel járó betegségekre általában jóval nagyobb figyelem irányul, mint a psziché megbetegedéseire. Pedig a lelki egészség éppolyan fontos – ha nem fontosabb – a mindennapi életminőség szempontjából,” – mondta a vezérigazgató.

A támogatás közvetlenül a pszichoterápiás osztály működését segíti, hozzájárulva többek között a felszereltség javításához és a terápiás környezet emberközelibbé tételéhez. A cég célja továbbá az is volt, hogy a szakemberek munkáját elismerje, akik nap mint nap az emberi lélek gyógyításán dolgoznak. „Ezzel a támogatással egyértelműen azt szeretnénk üzenni: a lélek egészsége legalább akkora érték, mint a test egészsége.”

A Marnevall Zrt. bízik benne, hogy kezdeményezésük inspiráló hatású lehet más cégek és magánszemélyek számára is. A vállalat szerint a társadalmi felelősségvállalás ott kezdődik, „ahol valódi szükség van rá – és a mentális egészség területe ma különösen ilyen.”

A cég hosszabb távú célja nem csupán az adományozás, hanem a szemléletformálás is: hogy minél többen felismerjék, a jövőnk azon is múlik, mennyire törődünk egymás lelki jólétével.

ELÉRHETŐSÉGEINK

H-4030 Debrecen, Diószegi út 13.
H-5200 Törökszentmiklós, Szőlőhátulja dűlő 2.

Email: info@marnevall.com

Letölthető termékkatalógus

Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.